Vasútfotózási célú autós kirádnulás Bátaszék környékére.

Üdvözöllek! Életem első blogját olvasod, melynek alapját a barátaimnak már évek óta küldözgetett e-mailek adták. Az ő bíztatásukra vágok most bele a blogolásba. Bízom benne, hogy ,,Kisregényeim" olvasása vidám perceket okoz majd számodra. A megértésed és türelmed kérem, mert egyelőre tesztelés alatt áll a blogom.

A mai napra két barátommal szerveztünk egy vonatfotózós rövidke túrát a Dombóvár-Bátaszék vasútvonalra. Előzményei még a korábbi napokra nyúlnak vissza, amikor az ,,információszerzés" szombat délelőttre prognosztizált egy üres cukorrépás tehervonatot a vonalra. Az időjárási előrejelzések igen bíztatóak voltak, derült, napsütéses időt ígértek. Az információk tudatában már csak a tehervonat mozdonya volt a kérdés. Történt ugyanis, hogy Dombóvár környékén szaladgált a 001-es frissen felújított Szergej. Telhetetlen módon persze most is ezt szerettük volna, de végül a 116-os jutott nekünk. A 001-es előző nap (pénteken) egy tehervonatot vitt Dombóvárról Szentlőrincre, majd rögvest bemenekült a pécsi fűtőházba ácsorogni pár napot. Mintha tudta volna, hogy másnap egy répavonatot kellene vinnie és azt többen fotóznák is. 

 

Péntek este megkezdődött a tényleges szervezés a kollégákkal. Néhány telefon erre-arra, a MÁV vonatinformációs térképének (Emig) folyamatos böngészése stb. Este 10 körül a 116-os Szergej egy rakott répavonatot húzott Dombóvárról Kaposvárra. Ekkor képszakadás következett, mert aludni is kell valamikor. Abban egyeztünk meg, hogy hajnalban majd üzenek, hogy akkor menjünk-e. Hajnali fél 4-kor eleget téve az alapvető biológiai szükségleteimnek meglátogattam a toalettet, majd hamár úgyis ébren vagyok, megnéztem az Emig térképet. A 116-os ott világított kék aurával (tehervonatot jelent) Dombóvár-alsón. Boldogság helyett inkább elkönyveltem, hogy ezt a vonatot világosban már nem fogjuk fotózni, mert biztosan leközlekedik Bajára. Ezzel a lendülettel vissza is aludtam. Az előre beállított ébresztőórára fél 6-kor felkeltem és ismét az Emiget böngésztem. Hát a cucc mozdulatlanul ott figyel Dombóvár-alsón. Ekkor a lelki szemeim előtt a sikeres fotózás skálája elhagyta a nullát és 20-30 százalékra ugrott. Eztán következett némi reggeli, majd logikai játék, hogy akkor a teher mikor indulhat el és milyen vonatok zavarhatják a közlekedését. 6 körül aztán sikerült megállapítani, hogy optimális esetben 7:45 körül indulhat. Rögvest szóltam a kollégáknak, hogy akkor menjünk. Az egyikük lényegretörő SMS-válasza a következő volt: Ok! Go! :-)) a másikkal telón beszéltem és kiderült, hogy a vonatot, mellyel Kaposvárra bejön, nem éri el,ezért busszal jön, amely 7:20 körül érkezik a megyeszékhelyre. Kis háttérinfó, hogy én Kiskorpádon, a másik Kaposváron, a harmadik Somogyvárott lakik. Szal' ekkor megint kis süllyedésnek indult az a bizonyos sikeres fotózás skálája, merthát ha a városból 7:30 körül indulunk el autóval, akkor a vonat is elindulhat és nem érjük utol. Vonattal én beértem Kaposvárra, ahol találkoztam az autós kaposvári kollégával. Nem sokon múlott, mert idehaza emlékezetből mentem le a vasútállomásra és 6:44 helyett 6:37-kor indult a járat. A gyenge ködben már láttam a három fényszórót, amikor az átjárón áthaladtam. Nemsoká mindhárman összejöttünk, majd az autó hátsó ülésén a poros takarót kiráztuk ott helyben egy belvárosi parkolóban. Tömeg nem volt, deh' azért látták páran...:-)) Elindultunk és egyre jobban kezdett a nap kisütni. Ez bíztatott minket. Közben én küldtem egy SMS-t három barátnak, hogy legyen szíves tekintse meg a 116-os Szergej tartózkodási helyét. Nálunk sajnos okostelefon vagy ehhez hasonló készülék nem volt. Csoma falu magasságábanjárhattunk, amikor az első válasz megérkezett, hogy még mindig ugyanott áll. Tanakodtunk a kocsiban, hogy akkor mostmár talán nem húz el Bajára előttünk. Dombóváron a sásdi úti felüljárón (alsóhoz közel) láttuk a vonat végét. A sikeres fotózás skálája ekkor bőven meghaladta az 50 %-ot. Esélyeinket azért rontotta, hogy változó sűrűségű ködfoltokba mentünk bele útközben. Útközben még kaptunk pár helyzetjelentést, majd negyed 9 táján megérkeztünk a ,,Rozsdás Serpenyő" völgyébe. Ez a hely Palatinca falucskához van legközelebb, de Bátaszék is 10 km-en belül van. Verőfényes napsütés, perfekt vasúti kilátások, ideális reggelizőhely a domboldalban, szántogató traktor a közeli mezőn és a jó társaság. Kell ennél több??:-)) Egy barátom felhívott, hogy a Szergej már úton van, de kimondottan lassan halad. Ekkor a legeslegnagyobb problémánka nap beesési szöge volt. Ugyanis kezdett párhuzamossá válni a sínekkel. Ez pedig nem túl jó. A vonat annyira lassan jött, hogy a nap időközben át is ment a vágány túloldalára. A somogyvári kollégám áthelyezte az állását a közeli ív tövébe, én pedig a túloldali dombot támadtam meg. Sajnos a gaztól messziről nem látszott, hogy az emberi tevékenység csalhatatlan jeleire bukkantam. A domb nem természetes képződmény, hanem nagymennyiségű építési törmelék lerakásából keletkezett. De ettől függetlenül ,,fotósdombnak" tökéletesen funkcionált. A videókamerát felállítottam az állványon, majd pár méterrel arréb helyezkedtem, hogy a fényképező működési zajai ne zavarják a HD felvételt. Egy utolsó telefonos egyeztetés jelezte, hogy a tehervonat ,,felgyorsult" és a közeli mőcsényi alagútnál jár. A napszög lehetne jobb is, de rosszabb is:-)) A Szergej kürtölt egyet a közeli vasúti átjáróra való tekintettel, melyre egy élőlény egy kísérteties rikoltozást ejtett meg. A vonat elhúzott, majd újraegyesültünk, és mint a jóllakott kisgyerekek - akik még az elkobzott játékukat is visszakapták - vidáman elindultunk haza. Üldözni esélyünk nem lett volna, mert az út erősen kanyargós és a vonat saccper 80-as tempóval haladt. Hazafelé Tófű település közelében megálltunk egy tavacskát lefotózni, majd Csikóstőttős dombteteji kilátóját kerestük meg. A halastó fotózásához az útról szó szerint berobbantunk a szántóföldre (hogy ne az útpadkán álljunk az extrém veszélyes beláthatatlan útszakaszon). Nagy szerencse volt, hogy nem volt árok az út szélén. A későbbi kilátóhoz vezető bekötőutat későn vettük észre, ezért satufékkel és nagy lendülettel bevágódtunk az útra. Ebben a pillanatban két csattanás hallatszott először az autó elejéből, majd végéből. Vagy leért az alja, vagy mi is volt ez?,:-OO Szerencsére
 csak a futómű koppant, de én azért sugalltam a sofőr felé, hogy óvatosabban kéne menni. A koppanást az út igencsak mély nyomvályújának pereme okozta.:-(( A kilátónál egy rendezett pihenőhely van kialakítva fedett padokkal, de a kilátás háromnegyedét takarják a közeli fák, bokrok. Érdekesség, hogy a kilátó szintjére egy roppant meredek falépcső visz fel. Szinte hanyatt akar esni az ember rajta. A kilátó közelében nyüzsgött az élet, egy kicsike domboldali kukoricatáblát arattak Fortschritt kombájnnal (huh, jól írtam-é le??). Három bácsi pedig a kihullot kukoricacsöveket ,,mentették" zsákba. Az itt tartózkodás 10 perce nem volt túl kellemes, mert a dombtetőn eléggé fújt a szél és a kombájn nagyon hangos volt. Hazafelé nem a bevett úton jöttünk, hanem Kaposszekcsőtől Jágónak felé mentünk egy kis világot látni. A dimbes-dombos rozoga mellékúton egyszer csak Nagyberkiben kötöttünk ki. Én itt elválltam a csapattól és vonattal jöttem hazáig, ők pedig mentek tovább és tervbe vettek egy ebédet egy helyen. Én ettől eleve óckodtam, mert a mai túra nyomot hagyott a ruházatomon. Értsd: térdig csupa sár voltam.:-)) Így pedig elég cikib eülni akármilyen vendéglőbe is.

A túra tartogatott bizonytalan és már-már extrém pillanatokat is. Tulajdonképpen amiért jöttünk, azt hárman háromféleképen meglőttük és útközben pár extra helyszínt is meglátogattunk. Végezetül tekintsd meg a VIDEÓT, melyen hallható az a bizobnyos sikoly is.:-PP

 

Megosztás a facebookon